Monthly Archives: május 2014

Mind a mezőkövesdi mind a kazincbarcikai szervezők jelentik, hogy megszaporodtak a telefonok, érdeklődések a versenyekkel kapcsolatban. Viszont még nagyon kevesen rendelték meg a szállást - amennyiben ott alszanak - és az étkezést Kazincbarcikára. Kérek ezért mindenkit tartsa a szerdai határidőt mindkét helyszínen, mert utána a konyhák már nem tudják fogadni a rendeléseket.

Megpróbáltunk olyan sportágakban és nemben csapatokat szervezni, ahol nem volt meg a kellő létszám - pl. fiú röplabda, - de a hazaik második csapata segítsége ellenére kútba esett a próbálkozás.

Örömteli, hogy a röplabdás fiúk sem hiába készültek egész évben, lesz röplabda kupa ebben az évben is!

A kézilabdásokon kívül a versenyek szombat késő délutánra befejeződnek és jöhet a színes ünnepség és a fiatalok barátkozása, szórakozása. Kérem azokat is, akiknek esetleg másnap mérkőzésük lesz, maradjanak egy kicsit és érezzék át a KIDS Kupa hangulatát, ameddig csak lehet.

Az ózdi helyszín helyett ezek a sportágak is Kazincbarcikán kerülnek megrendezésre. Az időpont változatlan.

A 21.  KIDS Kupa egy nagy egységes rendezvénnyel zárja majd a sport tanévet. Köszönet ezért a barcikai Szalézi Szent Ferenc iskolának, igazgatójának Kovács Lászlónak és tanár kollégáinak. Hamarosan felkerülnek honlapunkra a forgatókönyvek mind az I-IV. korcsoportos mezőkövesdi, mind barcikai versenyekről.

Szlatényi György
KIDS főtitkár

A KIDS elnöksége hamarosan állást foglal a 6 csapatot el nem érő nevezések ügyében. Ez érinti az I. és II. korcsoportos fiú labdarúgást, ahol nagy kérés, hogy ne vonjunk még össze. Kérjük a nevezett iskolákat, hogy ellenőrizzék nevezéseiket és jelezzenek, ha bármi eltérés mutatkozik.

KIDS összesítő lap összesítő névsort kérjük továbbá kitölteni és verseny megkezdése előtt az igazolásnál leadni. Ha előtte elektronikusan el tudják küldeni a mezőkövesdi szervezőnek azt megköszönnénk.

Szlatényi György
KIDS főtitkár

Tájékoztatom az iskolákat, hogy már csak  3 -  azaz három  - nap van a labdajátékok nevezési határidejéből. Kérek minden iskolát, aki tervezi a mezőkövesdi vagy a kazincbarcikai illetve ózdi szereplést, hogy tegye meg a nevezéseit, hogy a szervezőkkel közösen  kialakíthassuk  a végleges lebonyolítást, elkészíthessük a forgatókönyvet.

kidsfoci

Röviden jelzem az eddigi nevezések alapján, hogy hol biztos a megrendezés és hol vannak még kisebb vagy éppen veszélyes hiányok a nevezési számokban. Az biztos, hogy a kazincbarcikai helyszínen a labdarúgásban lesz KIDS Kupa, mivel eddig 13 csapat nevezett.

A kérdés csak az, hogy lesz e külön V. korcsoport, mivel eddig ott 4 iskola nevezett, a VI. korcsoport biztos, mert ott 9 iskolai nevezés van. Azok az iskolák, akik mindkét korcsoportban neveztek indíthatják külön-külön is csapataikat, ha nem fut be még két nevezés az V. korcsoportban, de reméljük így lesz és megoldódik ez a kérdés.

Az V-VI. korcsoportban  jól áll még a lány röplabda – 7 nevezés – a fiú kézilabda és a kosárlabda (Ózd – 7 és 5 nevezés) viszont a kosárlabda lányok és kézilabda lányok még izgulhatnak ( 4 és 3 nevezés) .Ugyanígy veszélyes a helyzet a röplabdában a fiúknál (3 csapat) és lány focinál, ahol 4 csapat van eddig.

Mezőköveseden a III. és IV. korcsoportban minden bizonnyal összevontan rendezzük a kézilabdát – 2  és 4 nevezés eddig – és nagyon kevés a nevező kosárlabda III. és IV. korcsoportban kivéve a IV. lány, ahol már van 5 nevező iskola.

Biztos a foci Kövesden a III. korcsoportban a fiúknál – 6 csapat – és minden bizonnyal  összevont lesz az I-II. korcsoport. A lányoknál nagyok a gondok eddig csak a Budai Ciszterci nevezett az I. és II. korcsoportban.

A helyszínekkel kapcsolatba megadjuk a helyi szervezők elérhetőségeit is és a  szállással és étkezéssel , pályákkal kapcsolatban ők tudnak bővebb felvilágosítást adni, amíg elkészül a részletes forgatókönyv. Az előzetes  terv az, hogy az V-VI korcsoportban pénteken délután egy közös megnyitót szeretnénk Kazincbarcikán ,  - a I-IV. korcsoportban  ez elképzelhető, hogy szombaton lesz Mezőkövesden látva az eddigi nevezéseket - és az esti technikai értekezletek már a versenyhelyszíneken lesznek és szombat reggel 8 órakor elkezdődnek a mérkőzések és vasárnap kora délután már mindenki elindulhat hazafelé. De bővebben és pontosabban a jövő hét végén lesznek láthatóak a programok.

Mezőkövesd: Lénártné Csuhai Katalin testnevelő tanárnő +36 20 616 6218  csuhaikatalin[kukac]citromail[pont]hu

Kazincbarcika: Kovács László igazgató + 36 20 823 9942  kovacs[kukac]sagim[pont]hu

Ózd: Vanczák Attila városi sport és diáksport  szervező  +36 30 267 7040  vanczak[kukac]ozdisportiroda.t-online[pont]hu

Kérem, hogy mozgósítsatok a nevezések területén és mindenki, aki a honlapot olvassa, adja át a hírt ezzel kapcsolatban. Természetesen engem is hívhattok bármilyen kérdéssel.

Szlatényi György KIDS főtitkár +36 30 9412 882 kat.diaksport93[kukac]gmail[pont]com

Mindenkinek sikeres további felkészülést kívánunk és találkozunk Borsodban május végén!

Szlatényi György