Daily Archives: 2018-07-30

Nagyon sikeres versenyekkel zárult a 25. KIDS kupa, azaz a 2017/18-as versenyidény.

A IV-V-VI. kcs labdajáték versenyeknek Kisvárda (05.25-27), a Szent László Katolikus Iskolakomplexum adott otthont. Kerezsi Béla igazgató úr vezetésével, fantasztikus versenyt szerveztek, és igazán gondos gazdái voltak a jubileumi labdajáték versenyeknek. A jelenlévő katolikus iskolás és református vendégcsapatok, a mintegy 1000 diák, 30 kísérő, színvonalas, jól szervezett versenyeken vehetett részt. Az ellátás, szállás, kiegészítő programok is gördülékenyen mentek. A szervezők segítőkészsége, az egészségügyi személyzet szakértelme, a város hozzáállása is példaértékű volt. Nem is csoda, hiszen nagy hagyományai vannak Kisvárdán a KIDS, FISEC és egyéb nagyszabású sportrendezvényeknek. A helyi szintű anyagi, eszköz és emberi felajánlásokért hálás szívvel mondunk köszönetet! Szívet melengető volt a szombat esti mise is, melyen, bár a püspök úr nem tudott részt venni, Nagy Zsolt atya prédikációja, a zsúfolásig megtelt templomban, egészen a diákság lelkéig hatolt, és sokáig emlékezetes marad! Köszönjük a Szent László Iskola minden dolgozójának a csodás napokat Kisvárdán! Köszönjük Kisvárda, köszönjük Igazgató Úr!

" Úgy éreztem magam mint, ahogy az olimpián érezhetik magukat a versenyzők. Vonulunk a városban helyszínről helyszínre, szurkolunk egymásnak, este ismerkedünk, beszélgetünk, együtt sportolunk. Támogatjuk egymást a versenyeken, őszintén örülünk a saját és más iskolák csapatai győzelmének, gratulálunk a győzteseknek! Bárcsak tovább tartana a verseny!"  (P.H.Bp)

" Nagyon köszönöm, hogy itt lehettem, ez életem egyik legszebb napja, eddig mindig másodikok voltunk, évek óta, már ez az 5. KIDS versenyem. És most nyertünk! Ez fantasztikus, nagyon boldog vagyok! Nagyon köszönöm!" (Sz. M. Bp)

Eredmények: Kids Kupa 2018 labdajatek_ eredmények

A kicsik labdarúgó bajnokságát idén ismét Piliscsaba szervezte. Triffné Magyar Andrea és Tóthné Magyarvári Krisztina szervezésében ismét kiváló szervezésű verseny volt, az I-III. kcs fiú csapatok részére. A szervezők szakértelmét és rugalmasságát jellemzi, hogy a váratlan vihar és felhőszakadás sem gátolta meg, hogy sikeresen befejezzék a versenyt. Alkalmazkodva a váratlan helyzethez, sikerült megnyugtatóan befejezniük a versenyt, és reális eredményt kialakítani. Nagyon köszönjük a szervezők munkáját, és a Páduai Szent Antal Iskola vezetőjének támogatását!

https://www.facebook.com/pg/PaduaiIskola/photos/

A KIDS elnökség nevében,

Magó Kinga